Mindenki izgatott
volt. Az eggyel sötétebb árnyalatú egyberuhába öltözött, karcsú nők és az
elegáns, zakós férfiak föl-alá rohangáltak a folyosón. Meghallották a csengőt.
Kezdődik.
Bementek a terembe, megkeresték a meghívójukhoz passzoló matracot, és
lefeküdtek a hátukra, arccal a plafonnak. Megjött a zongorista. Meghajolt, és
nagy tapsvihar kíséretével fölsétált a plafonra. Leült a zongora mellé,
elkezdett játszani. A muzsika olyan szelíden és gyönyörűen szólt, hogy arra nincsenek
szavak. Az égből hangjegyek hulltak a nézők ölébe. Mikor a darabnak vége lett,
a zongorista fölállt, meghajolt, és tapshurrikán közepette szállt le a felhők
közül hozzánk, földiekhez. Ott újra meghajolt, és távozott.
Nóra zongorás meséje itt olvasható.